Ciszták műtéti eltávolítása

By | november 21, 2018

A bőr alatt növekedő zsírcsomónak két fajtája ismert. Előbbi egy faggyúval teli tömlő, míg a másik, a  lipóma egy zsírsejtekből álló daganat. Érdemes megjegyezni, hogy még ha  lipómát is diagnosztizál az orvos, akkor is egy jóindulatú daganatról vesz élhetünk. A kétféle bőr alatti zsírcsomó közötti különbség abban áll, hogy a lipómák általában fájnak, ami pedig a külsőt illeti, tömöttebbek egy kicsit.

Bőr alatti zsírcsomók eltávolítása is lehetséges méghozzá nagyon jó áron ezért vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy az ön cisztáját is mihamarabb eltávolítsuk. Mivel a bőr alatti zsírcsomókat krémmel, kenőccsel és más módszerrel sem lehet kezelni, megoldást sajnos csak az jelenthet, ha sebészeti eltávolítást igényel, ilyenkor pedig a páciens az orvosi vélemény figyelembevételével lehet elkezdeni a kezelést. A ciszták műtéti eltávolítása egy vágással jár, hiszen ilyenkor egy apró bemetszéssel nyitják meg a tömlőt, kinyomják a benne levő faggyút, majd a kis bemetszésen át egy horgas fejű tű segítségével kihúzzák az atheróma tokját. A varrás miatt kis méretű heggel jár majd a varrat a műtét után. A tok eltávolítása azért elengedhetetlen, mert ha ez nem megy végbe, akkor a tok sejtjei újratermelik a faggyút és a ciszta újra megjelenhet.

Ha nagyobb lopómával áll szemben, akkor van olyan plasztikai sebészeti technika amivel le tudják szívni a lipóma tartalmát, így az csak évek után telik meg majd újra. Ha kisebb  lipómáról van szó, akkor pedig a sebészeti kimetszés az ajánlott, mivel ennek megvarrása nem jár nagy sebbel. Az eltávolítás tehát függ attól, hogy mennyire feltűnő helyen található a ciszta, valamint, hogy milyen megoldást szeretne a páciens. A bőr alatti zsírcsomók eltávolítását mindig helyi érzéstelenítéssel végzik, sebészeti módszer segítségével. A műtétet követően a sebet összevarrja a sebész,  így egy időpontban a varratszedést is meg kell majd ejteni, ezért újra el kell majd jönnie rendelőnkbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük