Minden kezdet nehéz

By | június 1, 2015

A hajós munkákról egyre többet lehet hallani, illetve olvasni. Van, akit eltántorít, de olyan is akad, aki már kipróbálta, és semmiért sem cserélné el a kalandokban gazdag utazás lehetőségét másmilyen munkára. Brigitta az utóbbiak közé tartozik.

Az Aida Stella hajós munka élménybeszámoló keretében Brigitta fokozottan hangsúlyozta, hogy minden kezdet nehéz, és ez a hajós munkákra még inkább igaz. Elsősorban nem is igazán lehet kezdőként tudni, hogy a képességeink alapján milyen munkakör betöltésére lennénk a legalkalmasabbak. Brigi bárosnak jelentkezett a Crew Agencynél, de elbizonytalanodott, hogy sikerül majd ilyen pozícióban dolgoznia, hiszen mint később az irodában egy tájékoztató jellegű előadáson kiderült, a gyakorlat a lényeges ennél a munkakörnél.

Az Aida Stella hajós munka élménybeszámoló keretében Brigi azt is elmesélte az érdeklődőknek, hogy még ekkor is igyekezett előre tekinteni, amikor a gyakorlat szükségessége kiderült, és végül szerencsés volt, hiszen a gyakorlatias angol és német nyelvtudása miatt az AIDA Stella nevű hajón részt vehetett egy bártanfolyamon. Nem volt zökkenőmentes tehát Brigi kezdése sem.

Eleinte nagyon magányosnak érezte magát a hajón, melyet a kulturális különbségek csak még inkább fokoztak. Szintén az első napok alatt rengetegszer megfordult a fejében, hogy inkább otthon marad majd, ha lejár a szerződése, de a későbbiek folyamán csillapodott a honvágy, valamint a kis csapat nagyon jól össze is szokott.

Két hónap szabadság után Brigi ismét vissza szeretne menni dolgozni a hajóra, és immár nem mint gyakornok. A kezdetek, a beilleszkedés és az új környezet megszokása után a lány bátran néz szembe az újabb kihívásokkal, és hangsúlyozza, hogy a kezdet valóban nehéz volt számára is, de most már egyenesen élvezi a munkáját. Ha szeretné magát kipróbálni valamilyen hajós munkakörben, keresse fel a crew.hu honlapját!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük